Márr lassan két évtizede, hogy Mezőtúron megszűnt a mozi. Ezt a hiányt az elmúlt év nyarán egyesületünk, a lehetőségeihez mérten, igyekezett pótolni úgy, hogy a Túri Fazekas Múzeummal közösen egy nyári szabadtéri mozit szerveztünk 5 előadással, és egy őszi ráadás vetítéssel.
A filmek elsősorban családi, szórakoztató jellegűek voltak. Meggyőződésünk, hogy egy szép, hangulatos környezetben, baráti társaságban eltöltött ilyen 2 órás együttlét jóval többet jelent, mint egy interneten történő magányos mozizás.
Szándékainkat igazolták a nézők, akik a néha cudar időjárás ellenére is kitartottak és a szervezőkkel együtt izgulták át és egyben élvezték a “kalandos” szórakozást. Köszönjük az érdeklődést és azt is, hogy többen a vetítések után önzetlenül segítettek a helyszín visszarendezésében.
Idén június 22-én, ugyanazon a helyszínen lesz az első előadás. A“Táncoló talpak 2″ című film kerül vetítésre, melyet július 13-án, augusztus 03-án és augusztus 14-én még másik három követ.
E három filmről úgy gondoljuk, hogy szavazzanak az érdeklődők, a nézők, egy csokor lehetőség közül választva. Az első filmet követően a facebook-on és a honlapunkon (www.alfoldkozepe.hu) lesz lehetőség szavazni. Az első 3 legtöbb voksot szerzett filmet fogjuk vetíteni.
Az előadások idén is péntekenként este 21 órakor kezdődnek.
Ízelítőként az első film előzetese itt tekinthető meg:
Jó időt és kellemes szórakozást remélve várjuk az érdeklődőket.
Túri Fazekas Múzeum munkatársai
és a Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület




