RSS
 

Választás 2010

A harcos cím természetesen egy sokkal kifinomultabb és előremutatóbb tevékenységet takar. A Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület létrehozásakor egy közös cél lebegett az alapító tagok szeme előtt, amely egyben Mezőtúr érdekeit is szolgálja. Jobbá tehetjük a mezőtúriak életét olyan intézkedésekkel, amelyek hatására a még Mezőtúron maradók ne egy kilátástalannak tűnő túlélőtúrának érezzék életüket, hanem egy kerek, egész, boldog létben élhessenek. Természetesen a mindennapi problémákon segíteni helyi szinten nagyon nehéz, de a mindenkori városvezetésnek felelőssége, hogy mennyi munkahelyet teremt vagy a meglévőkből mennyit képes megtartani. Sajnos a jelenlegi vezetőink nem rendelkeznek azzal a tehetséggel és tudással, amellyel Mezőtúr a fejlődés útjára léphetett volna. Persze azon lehet vitatkozni, hogy az elmúlt 8 év önkormányzatainak tagjai mennyire voltak korrumpálhatóak vagy épp mennyire nem hagyták magukat megvesztegetni.
De ez a vita sajnos már elkésett. Ma már csak annyi lehet a feladatunk, hogy elfelejtjük a régi vezetőinket és egy olyan „csatársort” próbálunk állítani, amely meg tudja hozni azokat az eredményeket amely eredmények a szomszéd városokban már látszanak.
Mezőtúrnak szüksége van egy fiatalos, de tapasztalt önkormányzatra, amely önkormányzat nem úgy marad meg emlékeinkben, hogy elkótyavetyélték Mezőtúr értékeit, hanem úgy, hogy elindították Mezőtúrt a fejlődés útján. El kell döntenünk, hogy tovább viseljük a bebukott sok 10 –esetenként 100- milliós veszteséget termelő projekteket – strand, egészségház, iskola összevonások, főiskola elvesztése, csatornázás utáni járdák minősége, rockfesztivál elűzése, a művészeti napok lerombolása -, vagy választunk egy új csapatot, amely hajlandó dolgozni EGYÜTT MEZŐTÚRÉRT!
Ez a választás a jelöltek egy részének a megélhetésről szól, vagy a kapott hatjegyű járandóság vagy a hatalomból fakadó „egyéb” kereseti lehetőségek miatt. Tehát sajnos a jelöltek egy része nem lokálpatrióta és ezzel együtt a saját kicsinyes érdekeit tartja Mezőtúr érdekei előtt.
Ezen okok, és a számos ez irányú megkeresés miatt egyesületünk –a Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület – úgy döntött, hogy elindul az őszi önkormányzati képviselő választáson egy tiszta és Mezőtúr számára kiutat jelentő csapattal. Hiszünk abban, hogy városunknak nem idomított pártkatonákra, családi összefonódásokra van szűksége, hanem józan paraszti ésszel rendelkező tapasztalt és harcos képviselőkre, akik ha bizalmat kapnak, jobbá tudják tenni Mezőtúrt.
Együtt Mezőtúrért!

A 2010 őszi választásokon az egyéni választókerületekbe a következő jelölteket indítjuk:
1. választókerület: Sánta Mihály
2. választókerület: Lipták Attila
3. választókerület: ifj. Juhász Béla
4. választókerület: Bán Lajos
5. választókerület: Sárvári Attila
6. választókerület: Pongrácz Zoltán
7. választókerület: Bélley Ferenc
8. választókerület: Seresné Metzker Krisztina

Programunkat elérheti  itt! /PDF formátum, olvasásához Acrobat Reader szükséges/

A névre kattintva olvashatja a jelöltek bemutatkozását.



Ne tartsd magadban

 

Powered by WP Hashcash