A nyári sikert követően szeptember 30-án, (pénteken 18.00-tól) újra lesz
- egyelőre kísérleti jelleggel – filmvetítés.
A mozinak ez alkalomra a főiskola nagyelőadója ad helyet.
Ez a hiányként jelentkező városi szórakozás egy együttműködés keretében valósul meg egyesületünk és Mezőtúr város önkormányzata, mint az épület új bérlőjének közreműködésével.
A város vezetése a helyszínt biztosítja, míg az MLE a vetítés műszaki-technikai megvalósítását, a filmkölcsönzések szervezését és az ehhez tartozó gazdasági feladatokat végzi társadalmi munkában.
A filmvetítés nem nyereség-orientált, sőt a közvetlen költségeket úgy tudjuk finanszírozni, hogy a nyáron már bevált, jelképes 100.-Ft/fő belépődíjjal minden néző hozzájárul a működéshez.
2011. szeptember 30-án a „Mr. Popper pingvinjei”, című filmet játsszuk.
A továbbiakat, a fűtési szezon megkezdését követően az érdeklődés és a lehetősége függvényében, az önkormányzattal közösen gondoljuk tovább.
Várunk mindenkit, mert célunk, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kulturált és sokszínű szórakoztatáshoz Mezőtúr lakosai számára.
Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület és Mezőtúr Város Önkormányzata
A filmelőzetes itt tekinthető meg.